amerikai elnökválasztás

Nagy bejelentést tett az elnökjelölt, aki a feje tetejére állíthatja a Trump-Biden összecsapást

Nagy bejelentést tett az elnökjelölt, aki a feje tetejére állíthatja a Trump-Biden összecsapást

Az eredetileg demokrataként, majd október óta független elnökjelöltként kampányoló Robert F. Kennedy Jr. tegnap bejelentette Kaliforniában, hogy Nicole Shanahan jogászt, üzletasszonyt választotta alelnökjelöltjeként - számol be a The Hill. Kennedy harmadik párti jelöltként évtizedek óta nem látott népszerűséggel bír, így könnyen lehet, hogy befolyásolni fogja a novemberi elnökválasztás kimenetelét.

Pengeélen táncol Trump pártja: egyre súlyosabb a belharc

Pengeélen táncol Trump pártja: egyre súlyosabb a belharc

Claudia Tenney republikánus kongresszusi képviselő tegnap aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy miután több pártbeli kollégája is bejelentette idő előtti lemondását, a megüresedő helyek következtében a Republikánus Párt kutyaszórítóba kerülhet. A New York-i képviselő még azt is kilátásba helyezte, hogy emiatt a demokraták a novemberi választások előtt átvehetik az alsóház irányítását. Ha ez nem lenne elég, múlt héten Marjorie Taylor Greene képviselő azzal robbantott bombát, hogy "figyelmeztetésképp" Mike Johnson házelnök eltávolítását kezdeményezte, aki mindössze tavaly október óta tölti be a posztot.

Nincs menekvés: néhány hét, és megkezdődik Donald Trump első büntetőpere

Nincs menekvés: néhány hét, és megkezdődik Donald Trump első büntetőpere

Hiába a védőügyvédek halasztási kérelme, Juan Merchan bíró tegnap úgy határozott, hogy Donald Trump volt amerikai elnök első büntetőjogi felelősségre vonása április 15-én fog a következő szakaszába lépni, ugyanis aznapra tűzte ki a tárgyalás kezdő időpontját. A New York államban zajló perben Trumpot üzleti csalással és kampányfinanszírozási szabályok megszegésével vádolják. Egy ettől független polgári csalási ügyben tegnap egy ennél kedvezőbb hírt kapott a várható republikánus elnökjelölt: közel félmilliárd dollárról 175 millióra csökkentették a folyósítandó büntetését, amíg zajlik a fellebbezése - írja a BBC.

Felfedték Joe Biden egyik gyenge pontját – Ennyit az elnök újraválasztási esélyeiről?

Felfedték Joe Biden egyik gyenge pontját – Ennyit az elnök újraválasztási esélyeiről?

A mostanra gyakorlatilag lezárult demokrata előválasztás nem sok izgalmat tartogatott: Joe Biden amerikai elnök minden egyes államban elsőként futott be a célvonalba, és hivatalosan is elég delegáltat gyűjtött a párt jelöltségének megszerzéséhez a 2024-es elnökválasztáson. Ám Biden sorozatos diadalainak árnyékában felsejlik egy olyan hiányosság, amely, ha nem kezelik, igazán fájdalmassá válhat: amellett, hogy Trump egyre több függetlent és színesbőrűt, különösen munkásosztálybelieket csábít át magához, a fiatal szavazók körében is csökken Biden támogatottsága. Ez pedig az elnök Izrael-politikájának is köszönhető.

Ismét a vádlottak padján Donald Trump - Megmenekült a volt elnök ingatlanbirodalma?

Ismét a vádlottak padján Donald Trump - Megmenekült a volt elnök ingatlanbirodalma?

Donald Trump volt amerikai elnök nemrég érkezett meg arra a New York-i bíróságra, amely a Stormy Daniels felnőttfilmesnek fizetett hallgatási pénzzel kapcsolatos ügyét tárgyalja. A mai meghallgatáson kiderülhet, hogy mikor fog indulni a republikánus elnökjelölt összesen négy büntetőperében a legelső tárgyalás. Közben a mai nap volt a határideje annak is, hogy Trump egy másik ügyben rá kiszabott közel félmilliárd dollárt egyben kifizesse. Itt óriási fejlemény történt: a fellebbviteli testület 175 millió dollárra csökkentette a megtérítendő összeget, amelyhez 10 napon belül kell kezest találnia.

Nem akármilyen győzelmet jelentett be Donald Trump, Joe Biden alaposan kiröhögte

Nem akármilyen győzelmet jelentett be Donald Trump, Joe Biden alaposan kiröhögte

Joe Biden amerikai elnök gúnyosan reagált republikánus elődje, Donald Trump közösségi médiában nyilvánosságra hozott, golfozásról szóló bejegyzésére. A demokrata elnök ezzel is rá kívánt világítani arra, hogy Trump az elmúlt hetekben kisebb hangsúlyt fektetett a kampányeseményekre, és inkább a saját és kampányának pénzügyei miatt aggódott. Eközben a demokrata elnök több államot is meglátogatott, hogy újraválasztási üzenetét népszerűsítse.

Trump tőzsdére viheti egyik cégét, de a pénzeső sem lehet elég, hogy kikecmeregjen a gödörből

Trump tőzsdére viheti egyik cégét, de a pénzeső sem lehet elég, hogy kikecmeregjen a gödörből

A jelek szerint Donald Trump volt amerikai elnök mindent bevet azért, hogy valahogy összegyűjtse a közel félmilliárd dolláros pénzbüntetésének kifizetéséhez szükséges pénzeszközöket. A legutóbbi hírek szerint a közösségi oldalát üzemeltető céget viheti tőzsdére, amelyből 3 milliárd dollárnak megfelelő részesedéssel bírna. Mindeközben kijöttek a várható republikánus elnökjelölt februári adománygyűjtési számai: a tetemes jogi kiadásai miatt ellenfele, Joe Biden demokrata elnök még mindig bőven lekörözi Trumpot a rendelkezésre álló kampánypénzek terén.

Híveitől kér adományt Trump, hogy megtarthassa a nevét viselő luxusfelhőkarcolóját

Híveitől kér adományt Trump, hogy megtarthassa a nevét viselő luxusfelhőkarcolóját

Donald Trump volt elnök szerdán rendkívüli kéréssel fordult a MAGA-mozgalmát (Make America Great Again) támogatókhoz: pénzügyi segítséget kért tőlük, ugyanis egyre közeleg annak a határideje, hogy ki kelljen fizetnie azt a 454 millió dolláros pénzbüntetését, amelyet egy üzleti csalási perben szabtak ki rá New Yorkban.

Megúszhatja Trump a börtönt? – Úgy tűnik, beválik a volt elnök stratégiája

Megúszhatja Trump a börtönt? – Úgy tűnik, beválik a volt elnök stratégiája

Donald Trump volt amerikai elnök egyelőre nemcsak a közvélemény-kutatásokban áll (ha csak pár százalékponttal is) nyerésre a 2024-es elnökválasztási kampányban. Úgy tűnik, hogy a halogatásra játszó bírósági stratégiája szintén kifizetődik, és egyre kisebb esélyt látnak arra, hogy az ellene indított négy büntetőper mindegyike lezárulna a november eleji választásokig. Az elmúlt hetekben több ügyben is kisebb-nagyobb sikereket tudhat magáénak Trump ügyvédcsapata: például 91 helyett immáron "csak" 88 vádpontban kell felelnie összesen, ráadásul elhalasztották az eredetileg már jövő héten kezdődő első tárgyalását. A vehemens természetéről elhíresült politikus nemrég hangot adott elégedettségének, mivel tőle váratlan módon hálás köszönetet mondott a Legfelsőbb Bíróságnak, amit kivételesen nem az ellene indított boszorkányüldözés egyik szereplőjeként festett le.

Kulcsfontosságú választások Amerikában: Trump ismét fitogtatta az erejét, de vannak intő jelek

Kulcsfontosságú választások Amerikában: Trump ismét fitogtatta az erejét, de vannak intő jelek

Tegnap újabb államokban tartottak előválasztásokat mind a republikánusok, mind a demokraták az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy már múlt héten bebiztosította a jelöltségét mindkét elnöki várományos. A legnagyobb figyelem ezúttal Ohióra összpontosult, ugyanis ott csapott össze a republikánusok Donald Trumpot támogató szárnya a párt régivágású, mérsékeltebb irányvonalát képviselő csoportjával. Bár mindenhol győzedelmeskedett Trump és a hivatalban lévő demokrata elnök, Joe Biden, néhány figyelmeztető jel továbbra sem hagyhatja őket nyugodni a novemberi választás előtt.

400 körüli euróárfolyammal és 7,5 százalékos alapkamattal számol az év végére a Concorde

400 körüli euróárfolyammal és 7,5 százalékos alapkamattal számol az év végére a Concorde

A fejlett világban a recessziómentes inflációcsökkentés nem lefutott történet, az árstabiiltáshoz vezető utat mindkét irányba elnézhetik még a jegybankok - mondták a Concorde szakértői a mai sajtótájékoztatójukon. Egy sikeres menedzselés újabb lendületet adhat az egyre inkább csak az Nvidia által vezetett amerikai részvénypiacnak. Csak idő kérdése a 400-as euróárfolyam elérése, ám óriási különbség a 2022-es folyamatokhoz képest, hogy ez most lassú leértékelődő trendbe simul, nem pedig egy óriási turbulencia okozza.

Trump durván beleszállt Biden Izrael-politikájába: szerinte a zsidó demokraták gyűlölik a vallásukat

Trump durván beleszállt Biden Izrael-politikájába: szerinte a zsidó demokraták gyűlölik a vallásukat

Donald Trump volt amerikai elnök egy hétfőn megjelent interjúban erősen kritizálta a Demokrata Párt és Joe Biden elnök Izraellel kapcsolatos álláspontját. Azt állította: a demokraták utálják Izraelt, és azok a zsidó vallású amerikaiak, akik a demokratákra szavaznak, "gyűlölik a vallásukat." Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője beszédében nemrég erősen bírálta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Ezzel kapcsolatban nyilvánított véleményt tegnap a republikánus exelnök, akit idén is az elnöki szék republikánus várományosának tekintenek.

Nem bír fizetni Donald Trump, elbukhatja az ingatlanbirodalmát

Nem bír fizetni Donald Trump, elbukhatja az ingatlanbirodalmát

Donald Trump volt amerikai elnök hétfőn tájékoztatta a New York állami bíróságot arról, hogy nem sikerült kezest találnia ahhoz, hogy meg tudja téríteni a rá kiszabott 454 millió dolláros pénzbüntetést. Trump állítólag 30 biztosítócéget felkeresett négy brókeren keresztül, de egyikőjük sem vállalt kezességet a volt elnök adósságáért. Az ingatlanmágnásból lett politikust saját vagyonának túlbecslése és hitelezői átverése miatt ítélték pénzbüntetés megfizetésére, ha pedig valóban fizetésképtelennek bizonyul, az ügyészség akár le is foglalhatja ingatlanjait.

Nincs megállás: durván beszólt Joe Biden Donald Trumpnak

Nincs megállás: durván beszólt Joe Biden Donald Trumpnak

Joe Biden amerikai elnök a hagyományosan megrendezésre kerülő Gridiron Club és Alapítvány vacsoráján tartott humoros beszédet, amely során számos megjegyzést tett saját és ellenfele, Donald Trump alkalmasságára is - írja a Politico. A demokrata elnök emellett szót ejtett egy Trumppal történő vita lehetőségéről is.

Megszólalt Trump az egyik legnagyobb vihart kavaró ügyben: a kezében van a megoldás?

Megszólalt Trump az egyik legnagyobb vihart kavaró ügyben: a kezében van a megoldás?

Donald Trump volt amerikai elnök kompromisszumos megoldást javasolt a terhességmegszakítás tilalmával kapcsolatban a Fox News televíziónak adott vasárnapi interjújában. Trump ezzel szembement a pártja konzervatívabb szárnyával, köztük volt alelnökével, Mike Pence-szel is, akik az országos abortusztilalom mellett szálltak síkra. A demokraták közben erőszak szításával vádolják a volt elnököt az újabb lehetséges veresége esetén kialakuló "vérfürdőt" vizionáló kijelentése miatt.

Trump irigykedhet: van egy fontos terület, ahol Bidennek hatalmas az előnye

Trump irigykedhet: van egy fontos terület, ahol Bidennek hatalmas az előnye

Joe Biden amerikai elnök kampánya februárban 53 millió dollárt gereblyézett össze, így eddig rekordmennyiségű, összesen 155 millió dollárnyi készpénzt halmozott fel a 2024-es választási kampány során. Ez az összeg jóval meghaladja várható a republikánus ellenfele, Donald Trump jogi kiadások miatt megcsappant pénzállományát. A demokrata Biden és Trump is a múlt héten szerezte meg pártja jelöltségét, miután elegendő küldöttet gyűjtöttek az előválasztáson.

Van egy ember, aki bezavarhat még a Trump-Biden csatába: hamarosan már az alelnöke is megvan

Van egy ember, aki bezavarhat még a Trump-Biden csatába: hamarosan már az alelnöke is megvan

Robert F. Kennedy Jr. független elnökjelölt megnevezte, hogy ki lehet potenciális alelnökjelöltje a 2024-es amerikai elnökválasztáson. John F. Kennedy korábbi amerikai elnök unokaöccse nem hagyományos alelnököket képzelt el maga mellé: egy amerikaifutballistát vagy egy birkózóból lett politikust tekint esélyesnek a pozícióra.

Vallott a Biden körüli botrányt kiváltó ügyész, aztán valódi össztüzet zúdítottak rá

Vallott a Biden körüli botrányt kiváltó ügyész, aztán valódi össztüzet zúdítottak rá

Tegnap az amerikai Kongresszus képviselőházának igazságügyi bizottsága meghallgatta Robert Hur különleges ügyészt, aki februárban Joe Biden szellemi alkalmasságára nézve kétségeket ébresztő kritikákat fogalmazott meg. Az elnök ellen azután indított vizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium által megbízott ügyész, hogy a  demokrata politikus tulajdonában számos titkosított dokumentumot találtak. Hur a zárójelentésében Biden emlékezőképességét "jelentősen korlátoltnak" nevezte, továbbá azért sem javasolt bírósági eljárást az elnök ellen, mert Biden "valószínűleg egy szimpatikus, jószándékú, idős, rossz memóriájú emberként mutatkozna be az esküdtszék előtt, ahogyan azt a vele készült interjúnk során is tette." A kongresszusi képviselők ezek után kérték vallomástételre az ügyészt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.